Óriási akció ígérkezik, még mindig lehet spórolni a kötelező-váltással!

Óriási akció ígérkezik, érdemes lesz sokaknak megfontolni, mennyit spórolhat a kötelező-váltással.

A biztosítók kitesznek magukért az idei, utolsó “klasszikus” kötelező kampányukban.
Sok helyen tovább csökkentették az alapdíjakat, közel 60 féle címen adnak kedvezményt, így akár 60-70 %-os árengedmény is elérhető.

A díjakat pont emiatt még nehezebb összehasonlítani, hiszen az egyénileg kapható kedvezmények fogják meghatározni, kinek hol érdemes az új kötelező biztosítását megkötnie.
A legtöbb autósnak megéri váltani, még azoknak is, akik eddig sosem éltek ezzel a lehetőséggel. A kedvezmények egy része csak az idei kampányban lesz érvényes, ezért érdemes időben meghozni a jó döntést.

Amit mindenképpen tudni érdemes a kötelező gépjármű felelősségbiztosításokról és a változásokról:

  • A korábbi évekhez hasonlóan, a biztosítót váltani akaró autósok az október 30-áig meghirdetett jövő évi díjtarifák alapján november 30-áig mondhatják fel szerződésüket jelenlegi biztosítójuknál.
  • A felmondott biztosítás december 31-áig érvényes, eddig kell tehát megtalálni az új szolgáltatót is, hogy januártól biztosítási háttérrel lehessen közlekedni.
  • 2010. január 1-jétől ugyanakkor új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási rendszer lép életbe.
  • A változások közül az egyik kiemelt figyelmet igényel, hogy az eddigi naptári (januártól 1-jétől december 31-éig tartó) évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számított 1 év után válthat biztosítót (jövőre pl. május 5-én vásárolt gépjárművel legközelebb a következő év május 5-étől lehet új biztosítóhoz szerződni).
  • A szerződésre mindig az előző év október 30-áig meghirdetett díjtarifa érvényes.
  • Az ügyfél biztosítási szerződése határozatlan idejűvé válik, aki nem akar tehát biztosítót váltani, annak nem lesz teendője. Biztosítóváltás esetén a szerződés dátumát, évfordulóját legalább 30 nappal megelőzően mondhatja fel az ügyfél.

A kgfb szerződésnél ezentúl az üzembentartó a szerződő fél, nem a tulajdonos. A bónusz–malusz (díjkedvezmény–díjtöbblet) rendszer pedig annyiban változik, hogy az üzembentartó nyilatkozata alapján azonnal besorolható az ügyfél a bónuszfokozatba, nem kell kivárni a kártörténeti igazolást, és addig A00-ás fokozatban tartani.

A károsult a káreseményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül, a biztosított (károkozó) 5 munkanapon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A felügyeleti közlemény szerint a biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni. A biztosítónak késedelmi kamatot kell fizetnie, ha a kárrendezés elhúzódik, ás erről is tájékoztatni kell az ügyfelet.

A biztosítási díj nem fizetése esetén a biztosító 60 napig nem mondhatja fel a szerződést, de 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat fel.

Az üzemben tartónak a gépjárművel kapcsolatos változások (pl. forgalomból kivonás, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása) esetén elég csak a helyi okmányirodát értesíteni.
További változás, hogy jövő évtől már a segédmotoros kerékpárokra és a négykerekű segédmotoros terepjárókra is kell kgfb-t kötni.

(PSZÁF közlemény alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.