Megjelenik az egészségbiztosítási piacon a Wáberer

Új szereplő az egészségbiztosítási piaconÚj szereplőként megjelenik az egészségbiztosítási piacon a Wáberer Hungária Biztosító – jelentette be Wáberer György, a biztosító tulajdonosa kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A társaság szerdán kezdi árusítani a gyors rákdiagnosztikát kínáló biztosítását, amelyben partnere az Onkomplex Kft.
A Wáberer jövőre már tízezres nagyságrendű ügyféllel számol.
A 11 millió szerződéssel rendelkező és több mint 800 milliárd forint díjbevételű magyar biztosítási piacból az egészségbiztosítások 40 ezer szerződéssel és 5 milliárdos díjbevétellel részesednek – ismertette az adatokat Czakóné Kovács Anna, a biztosító vezérigazgatója.

Elmondta: az egészségbiztosítások többsége úgynevezett összeg-biztosítás, amely kórházi kezelés esetén napi térítést, illetve keresetkiesés – táppénz – esetén pótlást nyújt. Ezzel szemben jóval ritkábbak a szolgáltatást nyújtó egészségbiztosítások – mutatott rá.

A Wáberer Hungária a vele szerződőknek azt kínálja, hogy daganatos betegség gyanúja esetén 10-12 napon belül elkészíti a diagnózist a szerződött partnere, az Onkomplex.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy autó árát fizethetjük kórházra Ausztriában

Kiemelt

KórházMeredeken emelkednek Ausztriában az egészségügyi költségek, amire a külföldiek nincsenek felkészülve.

Jó, ha tudják az ünnepek alatt Ausztriába készülők, hogy ha bajuk esne, biztosítás hiányában egy egyszerű kórházi kezelés is csillagászati összegbe kerülhet. Sokszor még a követségi alkalmazottak, a nemzetközi szervezetetek munkatársai, illetve vendégmunkások sem rendelkeznek olyan magánbiztosítással, amely megkímélhetné őket a kórházi ellátások csillagászati összegétől – írja az Austrian Times hírportál cikke nyomán a Napi.hu portálja.

A hatóságok egyik vizsgálatot indítják a másik után annak kiderítésére, hogy a vállalatok fizetik-e alkalmazottaik után a tb-járulékokat, ám ezek nem nyújtanak védelmet a náluk dolgozó külföldieknek, akiknek nem jár állami biztosítás. Michael Kirchberger, a külföldiek orvosi ellátására specializálódott VbK Versicherungsservice (www.vbk.co.at) igazgatója figyelmeztet mindenkit: soha nem volt olyan fontos a biztosítás megkötése, mint most.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Megszűnik Telkiben a magánkórház

 

Eladta Telkiben a kórház épületét, és megszünteti száz ágyas fekvőbeteg-ellátását a Telki Kórház Kft. – tájékoztatta közleményében az intézmény szerdán az MTI-t. A Pest megyei faluban az egész kórház bezár július 10-ével, így a járóbeteg-rendelések és az ambuláns ellátások is megszűnnek.

Telki_korhazA kórháztól több ellátást átvesz a társaság budapesti, a Budakeszi úton található járóbeteg-rendelője, ahol így várakozási idő nélkül elérhető a laboratórium, a képalkotó diagnosztika. A 32 felnőtt- és 17 gyermekszakrendelés mellett a jövőben altatásos endoszkópos vizsgálatokat és sebészeti kisműtéteket is végeznek majd ott.
Telkiben a kórház megszüntetésének oka a tulajdonos, Kovács Gábor szerint az, hogy az intézményt a jelenlegi egészségügyi struktúrában nem lehetett volna belátható időn belül nyereségessé tenni. A társaság közleménye szerint a kórház üzemeltetése valójában soha nem hozott nyereséget, az elmúlt 15 évben jelentős összegekkel kellett hozzájárulni évente a működés fenntartásához.

A Telki Kórházat 1998-ban alapította Kovács Gábor azzal a céllal, hogy hálapénzmentesen, az egészségügyre jellemző sorban állás nélkül, szigorú számlaadási fegyelem mellett piaci alapon működő, minőségi ellátást nyújtó intézményt alakítson ki. Azóta több mint 50 ezren vették igénybe a kórház szolgáltatásait.
Az állami ellátórendszerben a várakozási idők növekedése és az ellátás színvonalának romlása miatt sokáig töretlen igény mutatkozott a kórházra, de az állami és a magánbiztosítók társfinanszírozásának hiányában a kórház az elmúlt 15 évben – rövid időszakoktól eltekintve – veszteségesen működött – írták.

Kovács Gábor szerint Magyarországon a kiterjedt hálapénzrendszerrel, valamint a magán egészségbiztosítók és az egészségpénztárak tevékenységével olyan vegyes finanszírozású modell alakult ki, amelyben a fekvőbeteg-ellátást igénylők idővel mindig az állami ellátórendszerben találják magukat, mert ott nem kell megfizetni az ellátás tényleges költségeit. “Amíg ez a rendszer nem változik meg, a fekvőbeteg-ellátást nyereségesen üzemeltetni reménytelen. Ezért döntöttem a kórház eladása mellett” – mondta Kovács Gábor.

MTI 2013. június 26., szerda 16:34